2013. február 24., vasárnap

Forever - A Woods titok

“Megfogta a kezemet.
Rákulcsolta az ujjait.
Így álltunk az erdő közepén.
Körülöttünk suhogtak a fák és fújt a szél.Akárhova néztem mindenhol gyanakvó vörös tekintetek pillantottak vissza rám.
-Kik ezek? - kérdezem.
-A társaim - mondta.
-És te?
-Én?
-Igen.
-Mr. Woods - mondta és elmosolyodott.
-Mit akartok tőlem? - kérdeztem.
-Hogy tarts velünk... - mondta és megölelt.
Éreztem a tekinteteket...
Éreztem a vörös szemeket...
Éreztem, hogy mik ők... „ 


Forever - A Woods titok


-Mit akarnak tőlem? - kérdeztem.
“Mintha csak álmodnék... „  
-Jaj Miss Moore! - szaladt be hozzám az iskolaorvos. - Feküdjön vissza! - mondta és visszatolt az ágyba. - Maga pedig Mr. Woods menjen, és ne zavarja a kisasszonyt! - mondta és az ajtóra mutatott.
-Elnézést Miss Way.Csak tudni akartam, hogy hogy van a kisasszony. 
-A saját szemeddel is meggyőződtél róla, hogy jól van.Most már mehetsz! - váltott ideges módba. 
Kiment. 
Utána pedig Miss Way is. 
Egyedül maradtam... 
A szemem álomra szenderült, de egy csilingelő dallam csapta meg a fülemet...
“Második élet, második szív, 
Második éve, hogy van ez a szín, 
Második álmod vele együtt, 
Második vérér mi eltűnt vele együtt... „ 
 
Erre elaludtam. 
Egy fehér helyet láttam magam előtt és semmit nem volt ott csak én, és egy fekete árnyék. 
Az én árnyékom.
“Az nem lehet... Én nem így nézek ki... „  
Ismét hozzámért valaki... 
-Mr. Woods - mondtam automatikusan. 
-Igen - mondta a nyakamba. 
-Mit akarsz?Miért jársz az álmaimban? 
-Mert látni akarlak... 
-Akkor látogass meg a valóságban... 
-Azt nem lehet - mondta lágyan miközben arcon csókolt. 
-Miért? - kérdeztem. 
-Mert nem lehet... 
-Az előbb is nálam voltál. 
-De akkor nem “ez „ volt.  
-Nem álmodtam? 
-Nem - rázta meg a fejét. - Nem az a baj. 
-Akkor? 
-Tudod én nem olyan vagyok, mint a többiek... 
-Vettem észre... - mondtam gúnyosan. 
-Örülök... 
-Minek? - kérdeztem. 
Hirtelen minden emlék visszajött... újra láttam a vörös szemeket amik fürkésznek.Megfordultam és lehunytam a szememet.
“El kell felejtenem! „  
-Mi a baj? - kérdezte. 
-Te... 
Láttam. 
Láttam... 
Ahogy visszagondoltam az álomra egyre élesebb lett és most már minden olyan világos volt.
Láttam a vörös szemeket, amik fürkésznek.Viszont most a testüket is láttam ahogyan kijöttek az árnyakból.  Engem néztek.  Én lerogytam a földre.Megijedtem... 
-Mi a baj? - kérdezte Mr. Woods, miközben leguggolt mellém. 
Akkor tényleg leguggoltam.És tényleg itt lennének? 
Kinyitottam a szememet. 
Ismét az erdőben voltunk és a vörös szemek most is engem vizslattak. 
-Kik ők? - kérdeztem. 
-A kiválasztottak... - mondta. 
Még kérdezni akartam valamit, de az álom véget ért. 
Az utolsó amit belőle láttam Mr. Woods dühös, fürkésző tekintete, amely engem nézett. 
Utál? 
Utál...

Forever - Különös álmok kezdete

“Esett az eső...
Nem csak simán esett, szakadt!
Nem lehetett kilátni, mert minden egyes másodpercben esőcseppek tömege zúdult rád.
Én ott álltam a vihar közepén és néztem ki a fejemből...
Az eső hirtelen piros lett, mint a vér és, mintha az én kezemből jött volna.
Én és a vér.
Vér.
Piros, lucskos, vasízű és belőlem jön.
Valaki felkiáltott:
-Ebby Moore!
Egy kéz ragad meg hátulról és megszorítja a vérző kezem, mire abból az utolsó csepp is kifolyik...
Ájultam esek a földre és csak annyit mondok:
-Miért? „ 


Forever - Különös álmok kezdete
 
  Nem tudtam hol vagyok.

  Fájt a fejem és mindenem sajgott.
  Lenéztem a kezemre és ott volt egy hosszú vérvörös csík.
“Az álom... „ , gondoltam. “Pontosan ugyan ott volt ez a csík. „ 
  Riadtan ültem fel.
“Elég!Ezek csak álmok!Most ébren vagy! „ , mondogattam magamban.
  Ismét lenéztem a kezemre és láttam... Még mindig ott volt a csík és most még vörösebb lett.Szinte felizzott, és olyan volt mintha mindjárt kiszakadna, és kifolyna a vér.
  Ettől a gondolattól megijedtem és körülnéztem.
  Nem tudtam megállapítani, hogy hol vagyok, de valahol az iskola területén járhattam.Nem vittek el... Még mindig fogoly voltam, és bennem élt az a kép, amint az iskola padlóján lefolyik a vér.Ez volt a leghátborzongatóbb gondolat.
  Egy kis tömzsi néni jelent meg az ajtóban, és rám villantotta a foghíjas mosolyát.
  Próbáltam visszamosolyogni, de féltem.
  Jobban szemügyre vettem a nőt és felismertem.Az iskola ápolónője állt az ajtóban.Nevén csak Miss Way.
  -Jobban van? - kérdezte.
  Bólintottam.
  Erre kiment.
  Itt hagyott.
  Egy furcsa dallam ütötte meg a fülemet...
“Negyedik szín, és negyedik év,
  Negyedik éve, hogy álomban élsz,
  Negyedik napod a legborzasztóbb,
  Negyedik álmod a legriasztóbb. „ 
  Ezután mindenhol csak lila foltokat láttam.
  -Miss Moore?Jól van? - kérdezte egy hang.
  Nem láttam, csak megráztam a fejemet.
  -Miss Moore? - kérdezte egy lágy hang.
  Valaki hozzámért...
  Az érintése pontosan ugyan olyan volt, mint az álomban... Mint az az érintés aki elszorította a vérkeringésemet.Pontosan olyan volt...
  -Ki maga? - kérdeztem és kezdett kitisztulni a kép.Kezdtem látni.
  -Mr. Woods.Örvendek önnek Miss Moore - hajolt meg előttem.És csak kezet nyújtottam és ledaráltam a nevemet. - Ismerősen cseng... - mondta titokzatosan.
  Felnéztem rá.
  Az érintés, a nézés, a név... Ő lenne az?

Forever - A piros vér...

“A színek, csak színek... Fekete, fehér, kék, lila, sárga, zöld, piros... Piros...
Fekete, mint a szén.
Fehér, mint a felhők.
Kék, mint a tenger.
Lila, mint az akác.
Sárga, mint a nárcisz.
Zöld, mint a fű.
Piros, mint a vér...
Egy csepp vér pottyant a földre... Egy apró pöttyben szétfolyt, majd még több hullott mellé.Egy apró, kicsi tengert alkotott, utána meg egy vonalban elkezdett lefolyni a padlón.
Lejt a parketta...
Csak akkor vettem észre, hogy nem egyenes a föld.Hirtelen minden mozogni kezdett és én is eldőltem.Minden tele volt bútorokkal és mindenhol csak a csurgadozó vért láttam.
Felemeltem a kezemet.
Belőlem jött a vér... „

Forever - A piros vér...

  Ma is -, mint mindig - egy átlagos napra készültem, amit majd a barátnőim társaságában tölthetek.Mindig jó érzés fogott el amikor velük voltam.
  Eltűntek az ijesztő rémálmaim és végre tudtam nevetni.
  Viszont sosem voltam “annyira „ felszabadult.Valahol kicsit mindig is sejtettem, hogy az álmaim “örökké „ kergetni fognak, és ez a tudat már magában sem volt jó.
  Ha nevettem is, még sosem voltam olyan felszabadult, hogy elfelejtsem a rémálmokat amelyek már rég óta üldöznek.
  Minden egyes álomban volt valami valósághű, és ijesztő, amitől megborzongtam.Sosem szerettem visszagondolni rájuk.Mindig úgy éreztem, hogy már a gondolattól is fogságba esek, és mindenhol csak a színek váltakozása játszott.Most a vér... Máskor a zöld, és mindig más álom formájában.És ezeket az álmok hétről-hétre, napról-napra egyre ijesztőbbek és már az alvástól is félek, mert tudom; az álmok mindig megtalálnak...
  Felültem az ágyamban és felemeltem a könyvemet, amit mindig az éjjeli szekrényemen tartok.
  Most éppen egy 548 oldalas könyvet bújok.A “Beautiful Creatures „ -t.Még csak tegnap kezdtem bele, de máris a szívembe nőtte magát.Átérzem amit a fiú érez.Az álmok és az egyedüllét.Habár az álmaink egyáltalán nem hasonlítanak, de attól még értem.
  És az, hogy egy kis faluban kell roskadnia.
  Hámbár én a nagyvárosban lakok, és a szüleim élnek - legalább is az anyukám.Az anyukám újságíró.Az apukám pedig rendőr... volt.Mit is mondhatnék?Alig látom az anyukámat - az apukámat két éve nem látom.Nekünk is van bejárónőnk - ennyi az egész hasonlóság.Az ő neve pedig: Amber.Szereti ha Am-nek hívom, mert szerinte így sokkal közelebb kerül hozzám, de én csak Amber-nek szólítom.
  Fellapoztam a könyvet és elmerültem a sorokban.
  -Ebby! - szólt rám Amber. - Ne olvass már!Mindjárt kezdődik az iskola!
  Hát persze... az első tanítási nap.Újabb nap...
  -Rendben - mondtam és a táskámra dobtam a könyvet.
  Kiválasztottam egy ruhát és már kész is voltam.Nem szeretek sminket hordani, mert szerintem az egy maszk ami megvéd a világtól -, vagy legalább is próbál.Egy maszk amit napközben hordhatsz... Aztán este -, miután lemostad - belenézel a tükörbe és egy teljesen idegen arc bámul rád.Én ezt nem akarom.Ezért nem sminkelek.Én a természetes szépséget támogatom -, amiben a hullámos fürtjeim segítenek.
  Felkaptam a táskát és beletettem a könyvet, majd elindultam.
  Egy újabb nap a Mikei Warps iskolában...
  Egy újabb nap a barátokkal, akik nem barátok csak lézengő tömeg.
  Beléptem az iskolába és hirtelen úgy éreztem, mintha az álmomba tértem volna vissza.Újra és újra láttam ahogyan a vér lecsordul a padlón, majd a falnál megáll.Láttam, hogy ott fekszem, és a kezemből még mindig ömlik a vér.
  Hányinger fogott el és hirtelen fordult egyet velem a világ.Minden olyan más lett.
  És amikor kinyitottam a szememet már csak a padlót láttam.Mintha ott is vér csorgott volna... Hallucinálok?