Forever - Különös álmok kezdete

“Esett az eső...
Nem csak simán esett, szakadt!
Nem lehetett kilátni, mert minden egyes másodpercben esőcseppek tömege zúdult rád.
Én ott álltam a vihar közepén és néztem ki a fejemből...
Az eső hirtelen piros lett, mint a vér és, mintha az én kezemből jött volna.
Én és a vér.
Vér.
Piros, lucskos, vasízű és belőlem jön.
Valaki felkiáltott:
-Ebby Moore!
Egy kéz ragad meg hátulról és megszorítja a vérző kezem, mire abból az utolsó csepp is kifolyik...
Ájultam esek a földre és csak annyit mondok:
-Miért? „ 


Forever - Különös álmok kezdete
 
  Nem tudtam hol vagyok.
  Fájt a fejem és mindenem sajgott.
  Lenéztem a kezemre és ott volt egy hosszú vérvörös csík.
“Az álom... „ , gondoltam. “Pontosan ugyan ott volt ez a csík. „ 
  Riadtan ültem fel.
“Elég!Ezek csak álmok!Most ébren vagy! „ , mondogattam magamban.
  Ismét lenéztem a kezemre és láttam... Még mindig ott volt a csík és most még vörösebb lett.Szinte felizzott, és olyan volt mintha mindjárt kiszakadna, és kifolyna a vér.
  Ettől a gondolattól megijedtem és körülnéztem.
  Nem tudtam megállapítani, hogy hol vagyok, de valahol az iskola területén járhattam.Nem vittek el... Még mindig fogoly voltam, és bennem élt az a kép, amint az iskola padlóján lefolyik a vér.Ez volt a leghátborzongatóbb gondolat.
  Egy kis tömzsi néni jelent meg az ajtóban, és rám villantotta a foghíjas mosolyát.
  Próbáltam visszamosolyogni, de féltem.
  Jobban szemügyre vettem a nőt és felismertem.Az iskola ápolónője állt az ajtóban.Nevén csak Miss Way.
  -Jobban van? - kérdezte.
  Bólintottam.
  Erre kiment.
  Itt hagyott.
  Egy furcsa dallam ütötte meg a fülemet...
“Negyedik szín, és negyedik év,
  Negyedik éve, hogy álomban élsz,
  Negyedik napod a legborzasztóbb,
  Negyedik álmod a legriasztóbb. „ 
  Ezután mindenhol csak lila foltokat láttam.
  -Miss Moore?Jól van? - kérdezte egy hang.
  Nem láttam, csak megráztam a fejemet.
  -Miss Moore? - kérdezte egy lágy hang.
  Valaki hozzámért...
  Az érintése pontosan ugyan olyan volt, mint az álomban... Mint az az érintés aki elszorította a vérkeringésemet.Pontosan olyan volt...
  -Ki maga? - kérdeztem és kezdett kitisztulni a kép.Kezdtem látni.
  -Mr. Woods.Örvendek önnek Miss Moore - hajolt meg előttem.És csak kezet nyújtottam és ledaráltam a nevemet. - Ismerősen cseng... - mondta titokzatosan.
  Felnéztem rá.
  Az érintés, a nézés, a név... Ő lenne az?