Forever - Üzenet

"-Miért csináltad? - kérdezte egy hang.
Körülnéztem.
A hely tiszta piros volt -, nyilván a vértől - és olyan volt mintha ez lenne az eredeti színe.
-Mi történt? - kérdeztem.
-Nem tudod?Te csináltad! - a te szót úgy mondta ki mintha fertőző lenne.Vagy csak én mocskoltam volna be?
-Őszintén mondom, hogy nem tudok semmit.
Az árnyék kilépett a sötétből és lefagytam.
Ott állt.Ott állt az az ember akiről azt hittem; soha többé nem látom.Nem szabadott volna látnom.
-Apa? - kérdeztem félve attól, hogy ha hangosan beszélek eltűnik.Nem tudom, hogy, de eltűnik.
-Te csináltad! - Csak ennyit tudott mondani.
Fájt az, hogy több mint 2 éve nem láttam és csak ez a mondanivalója.Fájt az, hogy neki fáj amit csináltam - ha magam sem tudom mi az.Fájt az, hogy szid.Fájt az, hogy nem érinthetem meg -, mert lehet, hogy eltűnik.Fájt az, hogy itt van...
Minden kezdett elhalványulni, és a piros falak újra kezdték eredeti fehér színüket beburkolni.Az iskola orvosiban voltunk.Vérrel?
-Apa! - Ez az utolsó.
-Csalódtam benned... - És ez.
Az álom végleg elhalványult és éreztem... Az én vérem volt a falon...„

Forever - Üzenet

-Miss Moore! - mondta Miss Way. - Ébren van?
-Igen - válaszoltam és felültem. - Hol van Mrs.Woods?
-Elment.
-Hova?
-Nem tudom.
-Hova? - kérdeztem komolyan.
Miss Way tétovázott.Tudta hol van.
-Nem hagyta el az iskola épületét... Ennyit mondhatok.
-Hol-van? - kérdeztem szótagolva.
Szorosan lehunyta a szemét, mintha attól félne, hogy kiesik. - Nem mondhatom meg... sajnálom!
-Jó - mondtam és kiugrottam az ágyból. - Viszlát!
Kirohantam az orvosiból és egyenesen az iskola kapujához futottam.
"Nem hagyta el az iskola épületét„
Folyton Miss Way szavai jártak a fejemben.
Még itt van...

Amikor kiértem hideg szellő csapott meg.Nem tudtam semmit csak azt, hogy haza akarok menni.
Az sem érdekelt ha itt marad a cuccom.Az sem ha hiányzok az év első napján.Az sem ha Mrs. Woods ott van bent.Semmi sem érdekelt... Ha ő utál -, márpedig utál - akkor semmi nem érdekel.
Furcsa volt ez a gondolat...
Semmi nem tudtam Mrs. Woods-ról mégis különös kötődést éreztem iránta.Szinte késztetésem volt arra, hogy minden egyes pillanatban mellette legyek és vele gondolkodjak.Semmi másra nem tudtam gondolni csak az álmaimra.
Ekkor eszembe jutott az a fülbemászó dal...
"Negyedik álmod a legriasztóbb. „ 
Ez volt az első dal amit hallottam.És a mostani volt a negyedik álmom... Apával... Az, hogy csalódik bennem, és én semmit sem tudok.Az, hogy nem érinthetem meg, mert lehet akkor eltűnik.Az, hogy szid, és az, hogy utál... Ezt az utálatot érzem... Mindenkiben.
"Te csináltad!„ˇ
A fejemben kavarogtak a mondatok és a szavak.
Ahogy sétáltam és elmerültem a gondolataimban - Apáról, Mrs. Woods-ról, Miss Way-ről, és az álmokról -, különös dallam ütötte meg a fülem.
"Hatodik gondolat, hatodik éj,
Hatodik ember, ki rettegve fél,
Hatodik sérelem, sok törött szív,
Hatodik kérelem, utasítva mind.„
Megijedtem.
"Hatodik sérelem, sok törött szív„
Kit sértettem meg?
Ja, hát persze...
Miss Way, Mrs. Woods, Apa, az igazgató, és valószínűleg a barátnőim is.
Megbántottam mindenkit.
Most már mindenki utál...
És lógok a suliból.
Az év első napján...
Reménytelen eset vagyok...