Forever - A piros vér...

“A színek, csak színek... Fekete, fehér, kék, lila, sárga, zöld, piros... Piros...
Fekete, mint a szén.
Fehér, mint a felhők.
Kék, mint a tenger.
Lila, mint az akác.
Sárga, mint a nárcisz.
Zöld, mint a fű.
Piros, mint a vér...
Egy csepp vér pottyant a földre... Egy apró pöttyben szétfolyt, majd még több hullott mellé.Egy apró, kicsi tengert alkotott, utána meg egy vonalban elkezdett lefolyni a padlón.
Lejt a parketta...
Csak akkor vettem észre, hogy nem egyenes a föld.Hirtelen minden mozogni kezdett és én is eldőltem.Minden tele volt bútorokkal és mindenhol csak a csurgadozó vért láttam.
Felemeltem a kezemet.
Belőlem jött a vér... „

Forever - A piros vér...

  Ma is -, mint mindig - egy átlagos napra készültem, amit majd a barátnőim társaságában tölthetek.Mindig jó érzés fogott el amikor velük voltam.
  Eltűntek az ijesztő rémálmaim és végre tudtam nevetni.
  Viszont sosem voltam “annyira „ felszabadult.Valahol kicsit mindig is sejtettem, hogy az álmaim “örökké „ kergetni fognak, és ez a tudat már magában sem volt jó.
  Ha nevettem is, még sosem voltam olyan felszabadult, hogy elfelejtsem a rémálmokat amelyek már rég óta üldöznek.
  Minden egyes álomban volt valami valósághű, és ijesztő, amitől megborzongtam.Sosem szerettem visszagondolni rájuk.Mindig úgy éreztem, hogy már a gondolattól is fogságba esek, és mindenhol csak a színek váltakozása játszott.Most a vér... Máskor a zöld, és mindig más álom formájában.És ezeket az álmok hétről-hétre, napról-napra egyre ijesztőbbek és már az alvástól is félek, mert tudom; az álmok mindig megtalálnak...
  Felültem az ágyamban és felemeltem a könyvemet, amit mindig az éjjeli szekrényemen tartok.
  Most éppen egy 548 oldalas könyvet bújok.A “Beautiful Creatures „ -t.Még csak tegnap kezdtem bele, de máris a szívembe nőtte magát.Átérzem amit a fiú érez.Az álmok és az egyedüllét.Habár az álmaink egyáltalán nem hasonlítanak, de attól még értem.
  És az, hogy egy kis faluban kell roskadnia.
  Hámbár én a nagyvárosban lakok, és a szüleim élnek - legalább is az anyukám.Az anyukám újságíró.Az apukám pedig rendőr... volt.Mit is mondhatnék?Alig látom az anyukámat - az apukámat két éve nem látom.Nekünk is van bejárónőnk - ennyi az egész hasonlóság.Az ő neve pedig: Amber.Szereti ha Am-nek hívom, mert szerinte így sokkal közelebb kerül hozzám, de én csak Amber-nek szólítom.
  Fellapoztam a könyvet és elmerültem a sorokban.
  -Ebby! - szólt rám Amber. - Ne olvass már!Mindjárt kezdődik az iskola!
  Hát persze... az első tanítási nap.Újabb nap...
  -Rendben - mondtam és a táskámra dobtam a könyvet.
  Kiválasztottam egy ruhát és már kész is voltam.Nem szeretek sminket hordani, mert szerintem az egy maszk ami megvéd a világtól -, vagy legalább is próbál.Egy maszk amit napközben hordhatsz... Aztán este -, miután lemostad - belenézel a tükörbe és egy teljesen idegen arc bámul rád.Én ezt nem akarom.Ezért nem sminkelek.Én a természetes szépséget támogatom -, amiben a hullámos fürtjeim segítenek.
  Felkaptam a táskát és beletettem a könyvet, majd elindultam.
  Egy újabb nap a Mikei Warps iskolában...
  Egy újabb nap a barátokkal, akik nem barátok csak lézengő tömeg.
  Beléptem az iskolába és hirtelen úgy éreztem, mintha az álmomba tértem volna vissza.Újra és újra láttam ahogyan a vér lecsordul a padlón, majd a falnál megáll.Láttam, hogy ott fekszem, és a kezemből még mindig ömlik a vér.
  Hányinger fogott el és hirtelen fordult egyet velem a világ.Minden olyan más lett.
  És amikor kinyitottam a szememet már csak a padlót láttam.Mintha ott is vér csorgott volna... Hallucinálok?