Forever - Ne legyél esztelen, se fesztelen!

"Ismét ott voltam...
Ott álltam ahol az előbb megszakadt a kép.Most is ott állt velem szemben Aaron.
-Miért? - kérdeztem újra.
-Mert te vagy az egyetlen akiben megbízom...
Ismét ezt mondja.
-Miért? - Ott jártunk, mint múltkor.
-Mert van valami amit te nem tudsz... - mondta miközben én megfogtam a kezét.
Felhúzott és magához ölelt.
-Szeretlek... - mondja.
Elkerekedik a szemem.
Válaszra nyitom a számat de akkor minden színtelen lesz, és homályos...
És már nem is látok semmit..."

Forever - Ne legyél esztelen, se fesztelen!

Természetesen aznap már senki nem hívott/üzent vagy beszélt velem.
Nem is vártam.
Aaron -, mint kiderült - nem az a srác aki felhívja az embert, miután egy eléggé érdekes terápián vett részt...
Ez számára semmi.
És persze nem is vártam az hogy érdekelje.Ez véletlen volt és semmi oka arra hogy érdeklődjön irántam.Igaza van.
Reggel amikor becsuktam a kaput magam mögött, és megfordultam lefagytam.
Na nee!
-Szia - mondta.
-Szia - köszöntem vissza lassan. - Mit keresel itt? - Nem valami illedelmes köszönés reggel, így, hogy mindenki tudja: több nekem, mint valamiféle ismerős...
-Csak gondoltam, hogy elkísérlek a suliig.Ha ma nem láthatlak máshogy akkor felkelek korán.
-Korán?
-Korán.Ez nekem még korán.
-Mondd te mit szoktál csinálni?
-Járok a suliba... jól elkésve.
-Szóval... Akkor ezt vegyem egy nagyon szép gesztusnak?Már, mint azt, hogy "kora reggel" jöttél, hogy elkísért, annak ellenére hogy te ilyenkor még nyomod az ágyat? - kérdeztem.
-Ja.
-Oké - mosolyogtam rá.
-Gyere... - mondta majd megfogta a kezemet.
Elkezdtünk sétálni a suli felé.
-És....hogy vagy? - kérdeztem.Nuku beszéd-téma.Gáááz.
-Ne erőltesd - mondta. - Néha szebb a hallgatás, mint a beszéd.
"Első éjjel, hogy láttalak,

Első szerelmem, már vártalak!"
Megint ez járt a fejemben.
-"Első szerelmem, már vártalak!" - motyogtam.
-Én is - mondta suttogva Aaron.
-Tessék? - kérdeztem felé fordulva.
-Semmi - legyintett.
-Oké - mondtam.
Az út felénél járhattunk amikor Aaron megállt.
-Mondanom kell valamit - nézett mélyen a szemembe.
"Első szerelmem, már vártalak!"
Még mindig ez járt a fejemben.
Így csak Aaron csodaszép szempárjára ébredtem fel a bambulásból.
-Tessék? - kérdeztem.
-Mondanom kell valamit - ismételte meg.Most nem azt mondta, hogy "semmi" vagy hasonló, hanem rendesen elmondta hogy mit akar.Ilyen se volt még...
-Mi az? - kérdeztem.
-Első álmom, első könnyed.Első esténk, első szavunk... - idézte a fejemben csengő utolsó két sort.Ezek szerint ő is hallotta.
-Első éjjel, hogy láttalak.Első szerelmem már vártalak... - fejeztem be helyette az utolsó két sort.
Megfogta a két kezemet, majd arcmagasságba emelte.Rákulcsolta az ujjait az enyémre, majd leengedte a kezeinket.
-Pontosan... Már vártalak - mondta.
-Én is - mondtam.
Közelebb hajolt hozzám és az ajkát az ajkamhoz érintette.
El sem hiszem...