Forever - Különös terápia

"Ott ülök az osztályteremben.
Senki nincs bent csak én és a gondolataim.
A rossz gondolataim.
Néhány még az "apás-álom" körül forog, de a nadja már csak Mr. Woods-ról szól.
Rémálom...
Egy koppanás hallatszik.
-Bejöhetek? - kérdezi valaki.
Nem válaszolok.
Ki az akki megkérdezi, hogy bejöhöt-e egy osztályterembe?Egy rossz ember...
-Bejöhetek? - ismétli meg újra a kérdését.
Még mindig nem válaszolok.
Miért tenném?
-Akkor bejövök... - mondja, majd lenyomja a kilincset és készül belépni...„


Forever - Különös terápia

Az iskolába most sem volt több kedvem bemenni, mint amiko egyedül voltam.
Az két külön dolog, hogy amikor Mr. Woods mellettem van akkor mindenhol kék-zöld virágok nőnek, és pompáznak.És az egy másik; annyira gyűlölöm a sulit amennyire csak lehet.Ez nem lesz másképp és nem is volt.
Ezért most sem szívesen léptem fel, és be az iskolába.
-Ó! - közeledett az iskolaoravos. - Miss Moore!Most kezdődik a második óra!Ha még most elindul biztosan beér - bólogatott.
Nem akartam bemenni. - Tudja, Miss Way, egy kicsit még mindig hányingerem van a sok futástól és járkálástól, annak ellenére, hogy csak most keltem fel.
-Látja, Miss Moore!Én világosan megmondtam, hogy nem szabadna ilyen gyorsan felkelnie az ágyból!Pihennie kellett volna és akkor már ott ülhetne a második órán... - csóválta a fejét. - Rendben... Jöjjön velem az orvosiba... - mondta és a kezemnél fogva berángatott az iskolaorvosiba.

-Szóval Miss Moore... - mondta a székben ülő hölgy. - Mi a panasza?
-Nem értem a kérdést... - mondtam.
-Mi a panasza? - ismételte meg a kérdését.
-Még mindig nem értem...
-Hányinger?Fejfájás?Hasfájás?Torokfájás?Szédülés?Hőhullámok?Láz? - sorolta az eletleges rosszulléteket.
-Egy kis szédülés - lódítottam egy kicsit.
-Rendben... - mondta és elkezdett írkálni a füzetébe.
-Önt hogy hívják? - kérdeztem.
-Dr. Lied.
-Akkor... Kedves Dr. Lied... Most már jobban érzem magam.Hazamehetek?
-Természetesen nem Miss Moore!
-De már tényleg jól vagyok! - bizonygattam.
-Tudja, Miss Moore... - mondta a hölgy, - ...véleményem szerint pár másodperc nem elég az emberi szervezetnek, hogy a szédülés - és az esetleges fejfájást, hányingert -, "eltüntesse".
Pedig így volt.
Huss!
Mintha nem is lett volna!
Muszáj volt mosolyognom. - Dr. Lied... nagyra értékelem a figyelmességét és a vigyázatosságát, de nincsen semmi bajom.A szédülés...
- ...csak Mr. Wood közelében volt? - kérdezte.
Pontosan... befejezte a mondatot úgy ahogy soha nem tudtam volna kimondani.
-Az én közelemben? - kérdezte Mr. Woods.Mióta van itt?
-Mr. Woods!Nem meg mondtam, hogy ne zavarjon!?
-De... csak hallottam, hogy rólam van szó - magyarázta.
-Persze, persze - legyintett Dr. Lied. - Mindegy is!
-Köszönöm - mondta Mr. Woods. - Akkor én megyek is...
-Várjon! - mondta Dr. Lied. - Ha már csak így berontott maradjon!
Maradt is.Leült mellém a fotelra.
Nem volt a legkényelmesebb fotel, de megfelelt.
-Maga tulajdonképpen kicsoda? - kérdeztem halkan, hogy Dr. Lied nehogy meghallja.
-Én? - kérdezte Mr. Woods.
Bólintottam. - Igen.
-Hát Frideric Woods fia.
-Azon belül? 
-AaronWoods.
Aaron...
-Hány éves...?
-Ki?
-Ön?
-Nem elég idős ahhoz, hogy önöződjünk... - nevetett.
-De Dr. Lied is Mr. Woods-nak hívja.
-Igen... Megkértem rá, hogy amíg nem tudod meg ki vagyok így hívjon.
-Ravasz... - mondtam.
-Köszönöm.
-De akkor... ki is vagy?
Ügyeltem a tegeződésre.
-Egy 17 éves gimnazista.Aki, mellesleg, William Aaron Woods néven született.
William.
Elkezdtem raktározni a neveket.
-Ki hív téged Williamnek? - kérdeztem.
-Senki.
-Miért?
-Eddig senkinek nem mondtam meg, hogy ez az egész nevem - mondta, mintha ez az egész tök egyszerű lenne.
-Miért?
-Senkiben nem bíztam meg... - mondta.
Éreztem, hogy nem fejezte be a mondatot.
"Senkiben nem bíztam meg..."
...eddig a napig.